Több éve foglalkozom rászorulók matematika korrepetálásával, illetve az érdeklődőbb diákok versenyekre való felkészítésével. Nagy tapasztalattal rendelkezem e területen, a típushibákat kiismertem. Elkezdtem írni egy könyvsorozatot "Rendhagyó matek" néven (lsd. rendhagyomatek.hu), melynek első két kötete már megjelent. Ebben a sorozatban a középiskolai tananyagot dolgozom fel gyakorlatilag minden típusfeladat (és jó néhány nem típusfeladat) részletes megoldásán keresztül, természetesen átbeszélve a szükséges elméleti ismereteket is.
Csak addig foglalkozom egy tanítvánnyal, amíg együttműködik velem, hiszen az anyagot helyette megtanulni nem tudom.
Lelkes természetjáró vagyok, a 3. Kék körömet járom. :)
Matematika oktatást, érettségire való felkészítést (akár emelt szinten is) vállalok általános- és középiskolásoknak, kizárólag online, így természetesen az egész ország területén. Visszatérő tanítványok esetén nincs áremelés, így akár általános iskola első osztályától egészen az érettségiig a kezdő áron foglalkozom a diákkal. :)
Nyugdíjas tűzoltómérnök vagyok, már sok éve korrepetálok, nagy tapasztalatom van e területen.