Nagyon sokszor teszik fel nekem a kérdés, hogy mennyi idő alatt lehet eljutni a nyelvvizsgáig, vagy hogy mennyi idő alatt lehet jól megtanulni angolul? Ez nem is annyira egyszerű kérdés, annak ellenére, hogy azt meg tudom mondani, hogy mi szokott lenni az átlag, de természetesen figyelembe kell venni az adott egyén életstílusát, terhelhetőségét, motivációját, na és természetesen magát a kitűzött célt is.
Az a tapasztalatom, hogy azok haladnak a legütemesebben, akik nyelvvizsgát akarnak letenni, mert kell a tanulmányaikhoz. Akik pedig úgy tanulják az angolt, hogy bőven van még idejük a nyelvvizsgára, vagy csak úgy hobbiból jönnek el, sokszor jóval több idő alatt jutnak el egy magasabb szintre mint amire 'szükség' lenne.
Mit vegyél mindenképpen figyelembe, amikor úgy döntesz, hogy az angol tanulásába kezdesz (vagy bármilyen idegen nyelv tanulásába)? A nyelvtanulás csak egyrészt működik úgy mint bármilyen más tantárgy tanulása. Ahhoz, hogy tényleg jó angol tudásod legyen, meg kell értened, hogy a nyelvtudás igazából egy készség. A készséget pedig kitartó munkával lehet felépíteni és nem lehet úgy belapátolni a fejedbe mint mondjuk matematikai definíciókat vagy történelmi évszámokat.

Bizony kell a kitartó munka az angol tudás fejlesztéséhez!
A kitartó munka első körben azt jelenti, hogy elfogadod azt a tényt, hogy ez nem fog egyik napról a másikra menni. Ez nem olyan mint matek esetében, hogy lemaradsz valamilyen órai anyagról, ezért gyorsan elmész egy magántanárhoz, aki elmagyarázza neked, hogy mit kell tudnod és máris tudod alkalmazni azt a tudást.
Az angol tanulása során szükséges a sok gyakorlás és a tanultak azonnali gyakorlása mellett, a régi anyagokhoz való visszanyúlás is. Nem a megértés a lényeg, hanem a formák, a nyelvi elemek elsajátítása és beépítése.
Még a saját anyanyelvünk elsajátítása is több évet vett igénybe, ráadásul úgy, hogy folyamatosan láttuk, hallottuk és használtuk a nyelvet.
Én azt javaslom, hogy az angol tanulását építsd be a mindennapi életedbe. Nem kell vele minden nap foglalkoznod, de hetente három-négy alkalommal mindenképpen foglalkozzál vele!
A rendszeresség nagyon fontos!
Ha néha foglalkozol vele csak dömpingszerűen, azzal nem érsz el annyit mintha többször kevesebbet tanulnál.
A motivációról sem lehet megfeledkezni!
A motiváció a cselekvés motorja, ez hajt előre. A motivációt pedig az ember vagy megtalálja magától, vagy pedig egy felépített terv mentén kell létrehozni.
Felépített terv?
A felépítés alatt azt értem, hogy adjál meg magadnak célpontokat, amiket el kell érned. Például hat hónap múlva leteszel egy alapfokú nyelvvizsgát. Az már egy cél, amit el kell érni, tehát ez valahol motiváló is kell hogy legyen.
Ha egyetemre szeretnél menni, akkor most már ez is motiváló ok lehet az angol tanulására, 2020-tól ugyanis középfokú nyelvvizsgával lehet csak tovább tanulni.
Szóval mennyi időt alatt is lehet megtanulni angolul?
Szupergyorsan nem lehet megtanulni. Legalábbis szerintem nem. Amikor olyan hirdetéseket látsz, hogy néhány óra múlva folyékonyan tudsz angolul beszélni, az nem reális. Azért azt nem mondom, hogy nem érdemes egy ilyen nyelvtanuló alkalmazást kipróbálni, de a valóság az, hogy befektetett munka nélkül nincs eredmény, vagy legalábbis nem sok.
Szóval, a befektetett idővel arányos az, hogy mennyi idő alatt tudsz megtanulni. Minél többet foglalkozol vele, annál gyorsabb az eredmény.
De azt is vedd figyelembe, hogy előbb van a passzív tudás és az egy bizonyos idő után fog aktívvá válni. Na ez a része egyénenként eltérő.
Ha a saját anyanyelveden is egy beszédesebb típusú valaki vagy, akkor nagy valószínűséggel angolul is elég hamar fogsz tudni beszélni.
De ha inkább egy zárkózottabb típus vagy, aki nehezebben fejezi ki a gondolatait az anyanyelvén is, akkor angolul is nagy valószínűséggel lassabban jön el az az idő, amikor folyékonyan tudod kifejezni magadat.
Amikor elmész egy nyelvtanfolyamra, ott mindig egy adott óraszámot vásárolsz meg tanfolyamonként. Ha elvégzel egy tanfolyamot, akkor azt mondhatjuk, hogy azt az adott szintet teljesítetted. Ez viszont akár nagyon csalóka is lehet, mert az, hogy elvégzel egy adott szintű tanfolyamot, még nem garantálja azt, hogy a valóságban is olyan szinten tudod alkalmazni a nyelvet.
De hogy konkrét időtartamokról is beszéljünk
Azért mondok egy időtartamot, csak hogy legyen kiindulópontod. Tételezzük fel azt, kezdő szinten állsz és a középfokú szintig szeretnél eljutni. Erre két évet kell szánnod minimum. Az is fontos szempont, hogy milyen kezdő szintről indulsz, hogy teljesen kezdő vagy-e, vagy inkább újrakezdő.
Ha már nem kezdő szinten állsz, hanem valamivel felette, akkor az középfokú szint elérése természetesen kevesebb időt vesz igénybe. De ez is lehet, hogy csak elméletben van így, mert kérdés, hogy mennyi időt és energiát tudsz belefektetni az angolod fejlesztésébe.
Ha keveset tudsz vele foglalkozni, akkor hiába vagy magasabb kezdő szinten, mégis több idő lesz, amíg eléred.
Tapasztalatból mondom, hogy akinek nincsen konkrét célja, hogy mikorra mit szeretne elérni, az általában nyújtani szokta az egész tanulási folyamatot, mint a rétestésztát.
Átütő erejű fejlődést akkor tudsz elérni, ha szereted, amit csinálsz és van motivációd is a cél eléréséhez.
1 hozzászólás