Hogyan lettem német nyelvtanár? Második felvonás: Túlélni Wagreint- Csákvári Zita története...
Sikeresen túljutottam az érettségin és ez erőt adott, valamint meghoztam a rendíthetetlen elhatározást, hogy Németországban szeretnék Au-Pair- Mädchen-ként dolgozni.
A link alatt elolvashatod, az első felvonást.
https://www.sparklingo.com/hu/blogok/hogyan-lettem-nemet-oktato-elso-felvonas-nincs-nyelverzekem-csakvari-zita-tortenete/1000041
(Mit mondjak, a szüleim finoman szólva sem repestek az ötletemtől.)
Részben szerettem volna 18 évesen a szülői felügyelet alól kivonulni, másrészt jó kalandnak tűnt egy idegen országban dolgozni és közben nyelvet tanulni. Mindig is az élmény alapú tanulást szerettem, valahogy az vezetett nálam eredményre.
Hosszú- hosszú otthoni beszélgetések és hangos viták után kompromisszumos megoldásra jutottunk. A szüleimnek eszébe jutott, hogy előző évben, az érettségi évében néhány diáknak lehetőséget nyújtott az iskola (illetve egy Ausztriában működő nyelviskola- munkaközvetítő irodával való együttműködés), hogy néhány érdeklődő diáknak gyakorlatot biztosítsanak a vendéglátásban 3 hónapra.
Ekkortájt ez még igazi "Unicumnak" számított.
Így a szüleimmel, abban is megegyeztünk, hogy elvégzem az érettségi évet követő úgynevezett 5. vendéglátás technikusi képzési évet (amihez már semmi kedvem sem volt, de most már egyáltalán nem bánom) és ha az iskola ismét felajánlja a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségét, akkor jelentkezem és már itt se vagyok! ;)
Tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön az október és az az osztályfőnöki óra, amikor elkezdték toborozni az embereket és amikor elhangzott az osztályterembe a várva várt kérdés, hogy ki szeretne Ausztriában 3 hónap gyakorlatot tölteni. Már emeltem is a kezemet (sok osztálytársam és talán még az osztályfőnökömnek is nagy meglepetésére)
Te, Zita?! - Hangzott el néhány osztálytársamtól a döbbent arckifejezéssel kísért kérdés.
Igen, én. - Mondtam.
Csendben rosszul esett, hogy azt gondolják ne lennék rá képes.
Bár szerény németórán elért produkcióm és érdeklődésemet figyelembe véve, ez talán részükről nem is volt annyira érthetetlen.
Persze érettségi után ismét abbahagytam a német nyelvvel való foglalkozást, talán néha néha megnéztem egy német filmet valamelyik német adón, amik akkortájt szivárogtak be Magyarországra is.
Alig értettem valamit, néha esetleg elcsíptem egy- egy szót. Az első élményem azt volt, amikor egy Michael J. Fox filmben, amit videóra vettem fel és talán harmadszorra néztem éppen, elcsíptem a - natürlcih- szót-. Felismertem! Hurrá! De egyáltalán még fogalmam, elképzelésem se volt róla, hogy milyen lesz az anyanyelvi környezetben.
Visszatértem néhány alakalomra (tűzoltás szintű hiánypótlásra) a német magántanáromhoz, akinek az óráján szomorúan vettem észre, hogy sokat felejtettem. Ez azért egy kicsit megrémített, de nagyon vártam a két hetes ausztriai bentlakásos német nyelvtábort Ternitz-ben.
Ott találkoztunk az ország területéről a hozzánk hasonlóan külföldi gyakorlatra jelentkező más diákokkal és szerencsés barátságok köttettek (Zsófival és Andival).
Elkezdődött a tapasztalatszerzés.
Maga a kurzus kicsit hasonlított a későbbi nyelviskolai élményeimhez.
Két részre bontottak minket, voltak kezdők és haladók.
Bizonyos fokú döbbenettel, álmélkodással és egy kis irigykedéssel keveredve hallgattam a körülbelül velem egykorú társaimat, akik már túl voltak a középfokú nyelvvizsgán és egészen jól értettek, valamint folyékonyan beszélték a német nyelvet. Sőt valaki már angolul is elég jó beszélt emellett.
Ehhez képest a béka feneke alatt csücsültem.
De már nem volt visszaút, elindult a (ki)képzés, haladni (kellett) az árral.
Sokszor párban vagy kiscsoportban dolgoztunk, voltak játékos feladatok (amik közül van, amit a mai napig használok az óráimon), egy kis konyhai gyakorlat (félig németül), séta, képeslap, újság vásárlás (németül),iszonyatosan izgultam, korcsolyázás a városban.
A velünk lévő nyelvtanárok fiatalok voltak, motiváltak és kedvesek. Az egyik még egy mini relaxációt is bevetett, hogy hatékonyabban memorizálhassuk a sokunk által rettegett melléknév ragozásos táblázatot. Az egész sokkal oldottabb volt, mint az iskolában.
Ott tapasztaltam, hogy lehet másként is nyelvet tanulni. Használhattunk a papír alapú szótárainkat (hol volt még akkor a mobil telefon?!), kikereshettük a minket érdeklő, ránk vonatkozó szavakat, adott témakörökről fóliára rajzoltunk, amikről aztán a projektorra kivetítve szabadon beszéltünk németül a társaink előtt.
Aztán néhány hétre hazamentünk, visszatértünk az iskolapadba és vártuk, hogy pontosan melyik helyről, melyik vendéglátó egységtől kapunk szerződést. Én Wagrain-ba kerültem, egy kis faluba, egy síparadicsomba Straßburgtól kb. 70 kilométerre. Mint később kiderült ugyan ebben a faluban helyezték el (nagy szerencsémre) Zsófit és Andit is. Alig 15 percre voltunk gyalog egymástól.
Azért játszottak nagy szerepet ebben a hátrom hónapban, mert megbeszélhettük egymással, hogy mi bánt, együtt jártunk szórakozni, ahol arra is lehetőség adódott, hogy gyakorolhassam szabadon a német nyelvet. Mivel hárman voltunk, egymásra is vigyázni tudtunk.
1995 decemberében este érkeztem meg a számomra kijelölt panzióba, nagy hó volt, talán a térdünk is ért (ahol nem volt elrámolva) a falu gyönyörűen ki volt világítva és egyszerűen meseszép volt az egész. Azt hiszem akkor láttam ennyi hót életemben először egy helyen.
Innen indult a mély vízbe ugrás és úszni tanulás. Szinte semmit nem értettem. Sőt, legnagyobb meglepetésemre, azok a szavak, mondtok se jöttek elő, amiknél azt gondoltam, hogy álmomból felébresztve is tudnám őket.
Összekevertem a napszakokat a köszönésnél, mint a Guten Tag és Guten Morgen esetében, sokkoló és kínos volt az egész, de ez szerencsére néhány héten belül rendeződött.
Mivel nem beszéltem és értettem szinte semennyire németül, és ehhez még érkezett az osztrák dialektus is, amit aztán teljesen kihagytam a számításból, főleg a konyhán, a szobáknál, takarításban és mosókonyhában segédkeztem. Itt találkoztam először igazán a magánnyal.
A mosókonyhában a vasalásnál a kazettás magnóba helyezhető néhány magyar nyelvű kazetta segített, hogy ne unjam halálra magamat abban a néma csendben a Waschküche-ben.
A nyelvi kurzust és költségeinket az Ausztriában megkeresett pénzünkből finanszíroztunk. Ez volt az első önálló keresetem, ami jó érzéssel töltött el, de még nem éreztem az igazi súlyát.
Küldetés • Írj nekünk • Hírlevelek • Feltételek • Adatvédelem • Hírek • Súgó • Ország választó
© 2017 Sparklingo
Keresés a blogok között
Nyomd meg az enter billentyűt a kereséshez…
0 hozzászólás