2017 nov. 26.

Ajándékozd meg magad azzal, hogy leszoksz!

Világszerte november harmadik csütörtökén tartják a Füstmentes napot (Smokeout Day). Az alaptörténet 1971-re datálható, amikor Massachussetts állam kormányzója arra kérte a polgárokat, hogy egy egész napig ne dohányozzanak, és az ebből megspórolt összeget adják jótékony célokra. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day” elnevezést. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét aztán nemzetközi szinten is FÜSTMENTES NAP-pá nyilvánították.

Az Európai Unió az utóbbi időben számos intézkedést hozott a dohányzás csökkentésére, beleértve a dohánytermékek szabályozását, a dohánytermékek reklámozásának korlátozását, a dohányfüst-mentes környezetek bevezetését, valamint dohányzásellenes kampányok lefolytatását. A legutóbbi kezdeményezések között kiemelt fontosságú a 2014. április 3-án elfogadott, Dohánytermékekre vonatkozó, felülvizsgált Irányelv, melynek célja a dohánytermékek kevésbé vonzóvá tétele a fiatalkorúak számára. A direktíva több intézkedést is magában foglal, így például 2016. május 1-i hatállyal megtiltja a dohány ízét elfedő aromák, valamint a karcsúsított és a 20 szálnál kevesebb cigarettát tartalmazó csomagolások alkalmazását, és kötelezővé teszi a csomagolás 65 százalékára kiterjedő egészségügyi figyelmeztetések feltüntetését.  (forrás: http://www.eski.hu/)

A szabályozásoknak köszönhetően a dohányzóhelyek elszeparálása miatt manapság már nem látni annyi embert dohányozni.  Ez nem jelenti valós számuk csökkenését oly nagy mértékben sajnos. Az egészségügyi kockázatával mindenki tisztában van, és szívügye, hogy hogyan dönt.

Amire azonban érdemes egy percet fordítani, hogy vajon mennyi időt vesz el a dohányzás más tevékenységektől. Példámat napi 10 szál elszívásával számoltam, ez amennyire tudom nem számít erős dohányzásnak.

1 nap alatt: 10 szál x 10 perc/szál (legalább mert már kijelölt dohányzóhelyre kell menni) = 100 perc = 1óra 40 perc

1 hét alatt: 700 perc  = 11, 6 óra

1 hónap alatt: 5 hét x 11,6 óra = 58 óra

1 év alatt: 12 hónap  x 58 óra = 696 óra (29 nap 24 órával számolva, 16 óra ébrenléttel ez jóval több)

Körülbelül 43,5 napot dohányzással tölt az az ember, aki 10 szál cigit szív el egy nap alatt

Az idő a legértékesebb kincsünk, melynek hasznosításáról dönteni szintén mindannyiunk saját szíve joga.

Egy másik percet érdemes az anyagiakra is fordítani. Nem tudom, körülbelül 1000 forint egy doboz cigaretta? 20 szál/dobozzal számolva az a következőket jelenti annak, aki  ½ doboz cigarettát szív el egy napon.

1 hét alatt: 3,5 doboz (70 szál cigaretta) = 3500 forint

1 hónap alatt: 17 500 forint

1 év alatt: 210 000 forint

A dohányzás oka nem feltétlenül a nikotin-függőség, gyakran a rituálé, melyet az emberek megszokással űznek.  Az elhatározást segítheti, ha sikerül rátalálni arra a személyes motivációra, amit a dohányzásról való leszokás adhat. Minden szokás megváltoztatása kemény kitartást igényel, melyhez elhivatottság is szükséges, amit a személyes áhított eredmény célként való kitűzése erősít.

Érdemes elgondolni mire fordíthatod azt a sok időt, és pénzt, amit elvesz tőled a dohányzás? Sokszor panaszkodik az ember, hogy nincs ideje… Mégis hová tűnik el egy csomó idő a mindennapjainkból? Például a dohányzásra. Milyen célt tudsz kitűzni magad elé, a dohányzás felcserélésére?

Van esetleg olyan hobby, tanfolyam vagy utazás, mely már régóta a fejedben van, de eddig nem volt rá elég időd, pénzed?

Váljon életed meghatározó élményévé a dohányzásról való leszokás, ajándékozd meg magad ezzel!

0 hozzászólás

Keresés a blogok között

Nyomd meg az enter billentyűt a kereséshez…

Hol szeretnéd megosztani ezt a tartalmat?